2010. szeptember 15., szerda

még lelkes vagyok...

Ez a 3. blogom eddig, de ez nem önszántamból készült, hanem egy kurzusom teljesítésének a feltétele (ilyen világban élünk szerk.: ilyen suliba járok...). Egész érdekesnek tűnik ez az óra, bár még nagyon első hét hangulat van. Gyakon se tudtak nekem egy gyerkőcöt  prezentálni. De azt a régi jó szokásom azért szerintem megtartom, hogy csapongva fogom írni, olykor olykor talán követhetetlen agyszüleményeimet. Ja és itt is álnéven lesz akárki akiről írok, paranoid vagyok na. Azt mondjuk nem tudom, hogy ezt a blogot ilyen extenzív módon kell e írnom, szóval tök mindegy mit csak írjak, mint az internet nagy része, az a kupac semmire való szemét, mindegyis megpróbálok majd rendszeresen pötyögni valamit.

Eszembe is jutott egy már sokszor átrágott gondolat, ennek a populációnak egy kis szelete akik MMORPG-nek szóval akik neten játszanak, volt szerencsém betekintést nyernem egy ilyen közösségbe...BORZALMAS. Teljesen értelmesnek tűnő "felnőtt" ember mondta nekem hogy ő szívesen élne a játék világában, szó szerint. Elég fejlett lesz szerinte rövidesen a tudomány ahhoz hogy a testet életbe tartsa, (ma is képesek vagyunk agyhalottakat évekig életben tartani) az agyát meg simán ráköttetné a játékra... Nekem ez szörnyen hangzik, de tényleg nem tűnik durva fikciónak, ciber-térbe való lét és akkor elő jöhet belőlem a GYP-us nem lehetne e ez jó mondjuk egy súlyos-halmozott mozgássérült számára?

Persze ami jobban érdekel az az egész mém működése meg hogy miért is ilyen népszerű ez a dolog? Nem tudom. De úgy gondolom hogy a referenciapont és az elismerés a kulcsa a dolognak, míg csak otthon játszottak az emberek, durván torzítva csak a saját hátát veregethette hogy milyen ügyes. Ma viszont több ezer kis cimborája van aki, valóbban elismeri hogy ő mekkora ász mer' két hete henteli a disznókat a játékba és fejlődik.

Ennyi most elég ki is kapcsolom a laptopom...

Ja nem még twitterezni is kell:P

2 megjegyzés:

  1. Igen. Lehet ilyen extenzíven is írni. :) Bátran.

    VálaszTörlés
  2. Balázs! Nagyon eltűntél. Hol az eddigi hév? Remélem nincs baj.

    VálaszTörlés